Önérvényesítő Csoport

Önérvényesítő csoport indult
Az Egyesület feladattal megbízott munkatársi közössége Önérvényesítő csoport indítását és működtetését megalapozó rendezvénysorozatát kezdte meg 2020 októberében. Ennek kiemelt része volt az október 29-30-án, a gánti Fecskepalotában, lezajlott kétnapos rendezvény, melyen a 13 fő értelmi sérült fiatal és szüleik, valamint 9 fő előadó, mentorálló és segítő munkatárs vett részt. A fiatalok, a szüleik és a szakemberek együttes jelenléte jelentős mértékben segítette a program céljainak megvalósulását, azaz, a fiatalok felkészítését a támogatott döntéshozatalra, illetve a felnőtt életvitelre.
A program folytatásáról a Mentor munkatársak gondoskodnak, különféle tematikus foglalkozások, illetve egyéni segítés/támogatás keretében. 

Írjon nekünk

 ha szeretne kapcsolatba lépni a FEJÉR-ÉFOÉSZ munkatársaival.